The recent developments in intensive care have resulted in improved survival rates of patients treated with acute organ deficiency. As a consequence, the rate of those who survive the acute phase and subsequently require protracted organ support due to persisting organ dysfunction has been growing. Several survivors display chronic health status deterioration leading to prolonged rehabilitation or nursing, and repeated hospitalizations. The condition developed following the survival of the acute phase and requiring long-lasting intensive care is frequently termed as chronic critical illness (CCI). Several definitions exist, most of these are based on the number of ventilator days, or days of stay at the intensive care unit. Nevertheless, in spite of the initially heterogenous etiology of the acute illness, the complications associated with CCI, as well as the pathophysiological processes underlying these, are relatively uniform. This causes CCI to be a unique clinical syndrome characterized by the development of secondary infections, myopathy, central and peripheral neuropathy, and typical alterations of the hormonal and immune system functions. The outcome is heavily influenced by the frailty and comorbidities of the patient, in addition to the severity of the acute illness. The treatment of CCI patients presents a complicated task requiring multidisciplinary view and individualized therapeutic measures. Since the aging of the population and the continuously improving success rates in overcoming acute conditions also facilitate the development of CCI, the systematic overview of the underlying pathophysiological processes is pivotal for the optimization of the medical, nursing, social and economical burden presented by this syndrome. Orv Hetil. 2023; 164(18): 702-712.
Az intenzív terápia fejlődésével az akut szervelégtelenség miatt kezelt betegek túlélési esélye javult. Ennek következtében nőtt azon betegek aránya, akik az akut intenzív osztályos ellátást indokló betegséget túlélve elhúzódó szervtámogató kezelésre szorulnak. A túlélők jelentős részénél egyúttal tartós egészségkárosodás figyelhető meg, amely rehabilitációt vagy tartós ápolást tesz szükségessé, illetve ismételt kórházi kezeléseket tehet indokolttá az intenzív osztály látókörén kívül is. Az akut megbetegedést követően kialakuló és tartós intenzív osztályos kezelést szükségessé tevő állapotot az intenzív terápiás szakma elhúzódó kritikus állapot (chronic critical illness – CCI) néven ismeri. Az elhúzódó kritikus állapot definíciója az irodalomban nem egységes, a legtöbb forrás a lélegeztetési, illetve ápolási napok száma alapján határozza meg a kezdetét. Ugyanakkor a változatos etiológiájú akut állapot miatt kezelt betegeknél az elhúzódó kritikus állapot során hasonló szövődmények alakulnak ki, amelyek hátterében uniformizálódó kórélettani folyamatok figyelhetők meg. Ezáltal az elhúzódó kritikus állapot valójában nemcsak az akut betegséget időben követő állapot, hanem önálló klinikai szindróma. Jellegzetes a másodlagos fertőzések, az izomgyengeség, a központi és perifériás neuropathia kialakulása, valamint a tipikus hormon- és immunrendszert érintő eltérések. A kimenetelt az akut betegség súlyossága mellett jelentősen befolyásolja a páciens korábbi esendősége és társbetegségei is. Az elhúzódó kritikus állapotú beteg kezelése összetett feladat, multidiszciplináris szemléletet és individuális terápiát igényel. A népesség további öregedésével és az akut betegségek egyre hatékonyabb kezelésével az elhúzódó kritikus állapot gyakorisága várhatóan tovább növekszik. A háttérben zajló kórélettani folyamatok áttekintése és rendszerezése az ezzel járó, nagyon jelentős orvosszakmai, ápolási, társadalmi és gazdasági terhek mérsékléséhez alapvetően fontos. Orv Hetil. 2023; 164(18): 702–712.
Keywords: CCI; chronic critical illness; elhúzódó kritikus állapot; immunsuppression catabolism syndrome; immunszupprimált katabolikus szindróma; intensive care; intenzív terápia; organ dysfunction; persistant inflammation; perzisztáló gyulladásos; szervi diszfunkció.